1. fejezet - Üdvözöljük Los Angelesben

Ebből a részből sok mindent meglehet tudni, de őszintén szerintem még nem lett valami izgalmas A következő fejezetben már ígérem, hogy lesz első találkozás, szerelem és a gonosz testvérek bosszúja. :)

                                                   ***

Hol is kezdjem? Hailie Woodsen vagyok. Eddig a pillanatig a nyüzsgős város, New York egyik tinédzsere voltam. Most minden megváltozik. Jelenleg itt ülök a New York-ból a Los Angeles-be tartó repülőgép járaton. A LAX reptéren az édesapám fog várni, akinek 'nagy menő' lemezkiadó cége van. Vele fogok ezentúl élni és a feleségével, Skylar-el, na meg persze a féltestvéreimmel. Apám soha nem élt velük együtt, vagyis egy darabig. Édesanyám teherbe esett velem, majd pár hónapig velünk élt, majd mikor megtudta, hogy 2 gyermeke is van egy gazdag nőcitől inkább őket választotta. Sokat találkoztam már vele, de még se annyit amennyit egy igazi apuka a lányával, de mit fecsérelem itt a szót, hiszen már meg is érkeztünk az angyalok városába.

Épp mikor kiértem a mozgás érzékelős ajtón magam után húzva két hatalmas nagy bőröndömet, apámat láttam meg. Mikor rám pillantott hatalmas nagy boldogság látszott az arcán, majd kitárta karjait.
 - Hailie! Örülök, hogy látlak. - mosolygott felém, majd még mindig ki voltak tárva kezei, de én csak karba tettem kezeim, egyszerűen nem vágytam az ölelésére és arra se, hogy itt éljek. Mindenem meg volt NY-ba, miért kell itt élnem? Tettem fel magamnak ez a kérdést többször is mikor már a leendő házam felé tartottunk a kocsiban. Mikor kiszálltam az autóból egy hatalmas nagy ház volt, hatalmas udvar, medence. Minden volt. Épp mikor akartam volna kiszedni a csomagtartóból a bőröndjeim valaki kikapta a kezemből.
 - Hagyd csak. Majd én. - mondta, majd egy bájos mosolyt dobott. Kicsit hátrébb léptem, majd láttam, hogy apa már tart befele a házba.
 - Amúgy, Hailie Woodsen vagyok. - nyújtottam a kezem az ismeretlen fiú felé.
 - Woodsen? Te is rokon vagy? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
 - Matthew lánya vagyok. - mosolyogtam egyet, majd zsebre tettem kezeim. - És téged, hogy hívnak? - kérdeztem miközben tartottunk befelé a nagy lakásba.
 - Michael Fandington. - válaszolt, majd mikor épp beértünk a küszöbön apa szólt felém.
 - Hailie, gyere ide. Bemutatom neked a feleségem. - ölelt át a vállamnál keresztül, amikor egy magas, szőke hajú hölgy jött lefele a lépcsőn.
 - Hailie ő itt Skylar. Skylar ő itt a lányom Hailie. - motyogta fülig érő szájjal.
 - Hello. - köszöntem rá, de annyira mű nő volt, hogy rá nézni se tudtam. Majd jött lefelé 2 kb. velem egykorú lány is.
 - Lányok, gyertek ide. - intett feléjük az anyjuk.
 - Maggie és Emilie ő itt a lányom Hailie. Hailie ő itt a féltestvéreid Maggie és Emilie. - mutatott be minket egymásnak apa, majd ők úgy mértek engem végig mint egy cselédet, hihetetlen lenézőek voltak velem szemben.
 - Egy kérdés. Miért nem fekete hajúak? Jobban bírnám, ha a 'testvéreim' feketék lennének. - szóltam bunkón, majd vigyorogtam egyet és felszaladtam az emeletre és a hálószobám kezdtem keresgélni. Épp mikor a hosszú folyóson mentem végig valaki véletlen nekem jött.
 - Nagyon sajnálom, csak a szobám keresem. - kezdtem mentegetőzni, majd mikor felnéztem az ismeretlen vagyis ismert fiúra észleltem, hogy Michael volt az.
 - Ohh, Szia. Tudnál nekem segíteni? A szobám keresem, sehol sem találom. - Mich nagyon segítő kész volt, megmutatta a szobámba és még segített kipakolni is.
 - Amúgy te is valami rokon vagy? - mondtam neki, miközben a hajszárítóm raktam be a fürdőszobámba.
 - Nem, én a kertész vagyok, vagyis ilyen erő ember féleség. - válaszolt, de látni lehetett rajta, hogy szégyenli.
 - Rendben, amúgy megnyugtatlak én nem vagyok az elkényeztetett fajta lány. Nagy szám van, kiállok az igazamért, tudok gonosz lenni és általában mindig bunkó vagyok. Hatalmas nagy városból származom, pontosan New York-ból az Upper East Side-ról, de nem vagyok elkényeztetve, mindig arra tanított anyukám, hogy álljak ki az igazamért és legyek erős. - tört ki belőlem minden szó, amire ő csak mosolygott. Ahogy elkezdett nevetni, azon már én is nevettem, majd hirtelen a jó hangulatot két lány zavarta meg.
 - A mi városunkban általában szokás kopogni. - mondtam Maggie és Emilie-nek.
 - Nocsak, nocsak. A személyzet és az új lány, hogy összemelegedtek. Aranyos pár vagytok. - vágták rá bunkón és nagyképűen.
 - Kívül tágasabb ám. - mosolyogtam rájuk, majd mutogattam az ajtó felé. Mire ők megsértődötten kiszaladtak a szobából. Elköszöntem Michael-től, majd vacsora nélkül lefeküdtem aludni, de előtte még gyorsan lezuhanyoztam.

Másnap reggel a Nap simogatására keltem fel, ahogy épp az arcomba sütött. Hirtelen kipattantam az ágyból, majd felhúztam narancssárga csőnadrágom, piros pólóm, amin Bob Marley és Marylin Monroe voltak rajta és lila Converse tornacipőm. Gyorsan megmosakodtam, majd egy alap sminket dobtam az arcomra és végül lementem a konyhába reggelizni. Mikor beértem a konyha ajtaján a féltestvéreim szó szerint kiröhögve néztem rám, majd felpattantak a helyükről és a konyhából nyíló nagy helyiségbe mentek, ahol az étkező volt.
 - Villásreggeli? Mit játszunk mi, Gossip Girl-t? - kérdeztem nevetve, miközben leültem egy szabad helyre. Észre vettem, hogy senki se mosolyodik el a viccemen, majd valahogy magyarázkodni próbáltam.
 - Tudjátok az a sorozat. Gossip Girl? Blair? Serena? New York? A mi utcánkban szokták forgatni. - mosolyodtam el. Majd nem is foglalkozva a többiekkel nekiláttam a reggelimnek. Őszintén megmondva egyáltalán nem ízlett, de kénytelen voltam lenyelni, egyszerűen nem akartam kelteni a feszültséget. Mikor végeztem a reggelivel, úgy döntöttem, hogy ma kicsit bejárom a környéket..