2011. szeptember 3., szombat

18. fejezet - What happened?

Sziasztok. Meghoztam az újabb fejezetet. Jó olvasgatást és mindenkinek tanulásban gazdag következő évet :D
xoxo
L


                                   ***

Kicsit aludtam, majd arra kaptam fel a fejem, hogy valaki szó szerint már az arcomba költözik. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, majd Eminem arca jelent meg előttem.
 - Jó reggelt. - nyújtózkodtam. - Ma lesz ám a szalagavatóm. - mosolyogtam.
 - Tudom és igen megyek rá mielőtt megkérdeznéd. - adott egy puszit a homlokomra. - És hánykor kezdődik?
 - 3-kor. A ruhám már itt van, csak a hajam kell megcsinálni.
 - Engem el felejthetsz. - mászott ki az ágyból egyenesen a fürdőbe igyekezve.
 - Nem is rád gondoltam, hanem anyámra. Tényleg ő segíthetne, írok is sms-t neki, hogy Dre is hozza el. - majd nagy nehezen kimásztam az ágyamból és megírtam anyukámnak az üzenetet. Épp a fürdőbe tartottam amikor Eminem hevesen a falhoz szorított.
 - Abba hagynám. - mondtam neki, miközben a nyakam csókolgatta. - Mit csinálsz ma?
 - Egész nap a tiéd vagyok. - simogatta meg arcom.
 - Az jó csak anya kb. 1 óra múlva jön és akkor el is kezdünk készülődni. - mondtam neki, mire ő húzta a száját. Gyorsan letusoltam, majd lesiettem a konyhába reggelizni. Leültem az asztalhoz gabonapehely, tej, kés és tányérral a kezembe.
 - Apukád nem jön délután?
 - Már csak az kéne ide, persze.
 - Amúgy jó pár testőröm kinn fog várakozni, de 1 viszont velük jön, ha nem gond.
 - Dehogyis, legalább, ha a kedves apám és a családja betoppan lesz kiknek kirakni őket. - mosolyogtam egyet, majd befejeztem a reggelim. Épp akartam volna a hálószobába tartani, amikor csengettek.
 - Anya! - nyitottam ajtót, majd szorosan megöleltem. - Jó látni titeket.
 - Akkor szépen megcsinálhatom a frizurád? - mosolygott, mire bólintottam egyet.
 - Jézusom, nők. - fogta Dre a fejét.
 - Marshall kint megtalálod a kosárpályánál. - vettük mi felfele az irányt.
 - Végre valami hozzám hasonló élőlény. - rohant kifele, mire mi jót nevettünk, hiszen férfiból van. Felmentünk, majd anya gyönyörű szépen begöndörítette a hajam. Kivételesen azt hiszem elmondhatom, hogy tetszett.
 - Hogy tetszem? - fordultam körbe már a ruhámba Dre és Marshall előtt.
 - Gyönyörű vagy. Te vagy a legszebb az összes lány közül. - húzott magához, Em.
 - Csak vigyáznék a hajamra. - próbáltam távol tartani magamtól.
 - Ááá, neked a hajad fontosabb, mint én. - kezdett megsértődni.
 - Nem, csak szerintem te se szeretnél kopaszon vagy mit tudom én. - mosolyogtam bájosan. - Na, de nekem már mennem kell, mert nekünk előbb kell oda érnünk. - majd rohanóra vettem az irányt egyenesen a suliba. A kapuba rengeteg végzős diák állt és szinte mind rám nézett. Félénken feléjük tartottam, azt hittem rajtam van valami, vagy valamit tettem, de akkor többen kérdezgetni kezdtek.
 - Hailie! - szóltak rengetegen. - Tényleg Eminem barátnője vagy? - mikor meghallottam a velem egykorúak hangosan szavait, a lélegzetem is megállt. Nem tudtam mit tegyek, mit csináljak, mit mondjak. Amikor többen kezdtek szinte már szó szerint könyörögni előttem, hogy hadd találkozhassanak vele. Egyik percről a másikra hatalmas tömeg lett körülöttem akik csak az én szavam várták, amikor valahogy valaki vagy valami kihúzott. Először csak tartottam vele egy kisebb területre, amikor végre felismertem a két ismerős lányt.
 - Ashlea? - néztem az egyikre. - Cassidy? - majd a másikra. - Mit akartok tőlem?
 - Csak kérlek, hadd találkozhassunk Eminemmel. - kezdtek könyörögni.
 - Hagyjatok békén. - tettem karba a kezem. - Nem a menedzsere vagyok, nem fogok szívességet tenni pont nektek. 
 - Segítettünk kijutni onnan. - vágta rá, Cassidy.
 - Akkor inkább visszamegyek, minthogy nektek segítsek. - próbáltam elmenni, amikor újra két ismeretlen lányt jött oda hozzánk. 
 - Esmée? Eleanor? - örültem meg nekik, mire szó szerint a nyakukba ugrottam. - Annyira örülök, hogy itt vagytok. 
 - Megbocsájtunk mielőtt megkérdeznéd, de cserébe találkozhatunk vele. - szólt Esmée, mire szorosan megölelt, amire csak bólintottam egyet. Ashlea és Cassidy pedig csapkodva, idegesen elmentek.
 - Szerintem nem ártana megkeresni az osztályunk. - mutattam az épület felé, mire mind a hárman sietősen berohantunk. Leültünk a smink asztalokhoz egy teremben és gyorsan igazítottunk magunkon még.
 - Lányok, gyertek már! - szólt egy tanárnő, majd sietősen beálltunk a párunk mellé. Az én párom persze az osztály szép fiúja volt, nem nézett ki rosszul, de én nekem párom van. Egyik pillanatról a másikra felcsendült egy lassú dal. Egyesével végig mentek az előttünk lévő osztályok, amikor végre mi következtünk. Lassan, szép lassan beértünk a tornaterembe, ahol hatalmas tömeg volt és az összes szem ránk szegeződött. Szép lassan botorkáltunk kifelé, csokorral a kezünkbe. Messze az emberek között Cheryl-t pillantottam meg, mellette anya és Dre ült kapucniban, de Eminem sehol. Kicsit pánikba estem, mi történhetett vele? Baj történt? A fényképőgépek villanása, a vakuk, a kamerák már szó szerint idegesítőek voltak. Hirtelen megálltunk, amikor az összes gyerek családtagja gyűltek körék, hogy fotózzanak. Hirtelen Eminem fényképezővel és kapucniban megjelent mellettem.
 - Azt hittem valami baj történt. Nem láttalak sehol. - szóltam hozzá, mire ő csak boldogan fényképezni kezdett, mire anyáék is körénk gyűltek. Hatalmas nagy zsivajgás volt, amikor egy hatalmas lövést lehetett hallani a tömegben..

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett a fejezet. Honnan derült ki ez az egész? Nekem van egy tippem. Nem a mostohatestvérei voltak? A barátai csak nem ilyen szemetek.
    De a vége nagyon nem tetszett. Te mindig teszel bele valami ilyesmit. Szegényeket nem hagyod élni :D
    Siess ám a következő fejezettel.
    Puszi ^^

    VálaszTörlés
  2. Szia! Az a következő fejezetben ki is derül már.
    Hát igen, amúgy majd ez egy.. áá mindegy, majd kiderül.
    Jövő hétvégén fenn is lesz. xoxo

    VálaszTörlés